Ugrás a tartalomhoz

Védett fajok

sima tok (színtok)

Adatok

Magyar név: sima tok (színtok)

Latin név: Acipenser nudiventris

Tágabb kategória, magyar: Halak (osztály)

Tágabb kategória, latin: Pisces (classis)

Szűkebb kategória, magyar: Tokalakúak (rend)

Szűkebb kategória, latin: Acipenseriformes (ordo)

Fokozottan védett: nem

Természetvédelmi érték: 50 000 Ft

Védetté nyilvánítás éve: 1988

Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet

Egyezmények: CITES II., CMS II., EU CITES B.

Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv V.

További információk

Ismertetőjegyek:
Nyúlánk, hengeres testű hal. Feje kúpos, homloka meredeken emelkedik. Testmagassága az első háti vértpikkely táján a legnagyobb, a farok felé haladva fokozatosan csökken. Hátvértjeinek száma 11-16, a hasvérteké 12-16. Alsó állású, a fej szélességének mintegy felét elérő szájnyílását egységes, megszakítás nélküli húsos ajak keretezi. Bajuszszálai hengeresek, finoman rojtozottak, hátrasimítva csupán megközelítik a felső ajkat, de nem érik el. Hátúszója a test vége felé helyezkedik el, sugarainak száma rendszerint 45-47. Farkalatti úszója a hátúszó alatt foglal helyet, 23-37 sugár támasztja. Nagy növésű hal, kifejlett példányainak hossza meghaladhatja a másfél métert.
 
Hasonló fajok:
Csak a rokon tokfélékkel téveszthető össze, ezektől kell megkülönböztetni. A viza szája nagyobb – közel azonos a fej szélességével –, az alsó ajka középen megszakított. A kecsege bajuszszálai hátrasimítva a felső ajakra érnek, és az alsó ajka középen megszakított. Hasonlóképpen megszakított a vágótok alsó ajka is, és a bajuszszálai simák. A faunánkból már valószínűleg kiveszett sőregtok orra feltűnően hosszú és keskeny. A lénai tok bajuszszálai teljesen simák, közelebb erednek az orrcsúcshoz, mint a szájhoz, hátrasimítva a felső ajkat elérik.
 
Környezet:
A simatok eredetileg tengeri hal, de a szaporodásra édesvizekbe vándorló ivarérett példányok – meg a kikelt ivadék is – szokatlanul hosszú időt töltenek a folyókban. A Duna vízrendszerében élőkről pedig az derült ki, hogy a vándorlással fölhagyva, egész életüket édesvízben töltik. Áramláskedvelő faj, főként a nagyobb, tiszta vizű folyók márnazónájában fordul elő.
 
Táplálék:
Alsó állású szájával főként a mederfenéken található gerinctelen állatokat – rákokat, rovarlárvákat, csigákat, kagylókat – szedegeti össze, de a nagyobb példányok rendszeresen fogyasztanak halat is.
 
Szaporodás:
A hímek 6-9, a nőstények 12-14 évesen válnak ivaréretté, de utóbbiak csak 2-3 évente ívnak. Szaporodásuk április végétől június elejéig zajlik a folyók sóderes szakaszain. Az ikraszemek száma 0,2-1 millió, átmérőjük kb. 3 mm.
 
Elterjedés:
Eredetileg a Fekete- és a Kaszpi-tenger partközeli vizeinek lakója, ahonnan ívásra a betorkolló folyókba vándorol. Vizeinkben őshonos, állandó jelenlétű hal, bár kezdetben nyilván itt is vándorhalként jelent meg. Sosem tartozott a gyakori tokféléink közé, de régebben minden nagyobb folyóvizünkből ismerték. Ma már ritkaság, az utóbbi időkben csupán három vizünkből került elő:
• Öreg-Duna,
• Dráva,
• Tisza.
 
 
Jelentőség:
Habár kitűnő ízű szálkamentes húsa van, ritkasága miatt a tengerparti országok halászatában sem játszik komoly szerepet. Hazánkban egyáltalán nincs gazdasági jelentősége, mert egyrészt nagyon ritka, másrészt a faj fennmaradása érdekében törvény védi, kifogása tilos.
 
Forrás: Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája – Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
 
 

Fajok elterjedése

Galéria

Sáv bezárása